INTERJÚ KÁNTOR LÁSZLÓVAL, A SZEZON C. FILM PRODUCERÉVEL
A FESZTIVÁL JÓ, DE NEM SZABAD, HOGY KINŐJJE ÖNMAGÁT!

Kolozsvárott született. Dolgozott fotósként, bábszínészként, színházi irodalmi titkárként. Számos egyéni fotókiállítása volt már. Emellett megjelent már két kötete. Az egyik a házzsongárdi temetőről készült fotóalbum, a másik 34 erdélyi író portré-gyűjteménye. 1996-ban végzett a főiskolán filmrendező-operatőr szakon. Jelentősebb filmjei: 1998: Légzfogó – „Rögtönzések és tanítások” – Operatőr, 1999: Kelj fel Jancsi – Producer, 2001: Torzók – Producer, 2001: Fény hull arcodra – Producer, 2002: Bolygótűz –Producer, 2004: Szezon – Producer, 2005: Dallas Pashamende – Producer.

Milyennek találja a Palicsi Filmfesztivált?

-- A repertoár egyre rangosabb lesz és egyre jobb. Tényleg azt látom, hogy a szervezés nagyon jó irányba megy. Ugyanakkor, épp azt említettema Fesztivál igazgatójának is, hogy nem szabad, hogy ez nagyobb méretűvé váljon, mint amekkora. Ezt a jelenlegi méretet kell megtartani és minőségessé tenni/fenntartani.

Már egy éve, hogy megszületett a Szezon. Mit lehet ennyi idő távlatában elmondani a filmről, annak sikereiről...

-- A Szezon egy pengeélen táncoló film, nem tudtuk, hogy egy közönségfilm, mint amilyen a Moszkvatér után hogyan fogadja majd a közönség. Jelenleg 70 ezer nézpője van a filmnek, szeptemberig talán már 80 fölé emelkedik ez a szám. Tehát, azt kell mondanom, hogy jól sült el.

Milyen filmet érdemes ma egyáltalán, vagy akár Magyarországon gyártani?

-- Semmilyent! Filmet gyártani, anyagi szempontból nem érdemes. Én azonban ezt más szempontból nézem...úgy viszont érdemes. Nagyon sok olyan történet van, ami elmesélhető és elmesélendő. Teljes mértékben egyezem Marion Döring, a zsűri elnöknőjének szavaival, azaz Amerikában azért készítenek filmeket, hogy eladják őket, míg Európában, hogy elmeséljék azokat. Fontos tudni, hogy van mit elmondani, és hála Istennek, a közönség ezeket a történeteket befogadja.

Meghatározható-e a jelenleg „uralkodó” filmstílus Magyarországon?

-- Alapvetően sem Magyarországon, sem másutt nem általánosíthatunk. Ezelőtt 10-20 évvel tudtuk, mekkora közönsége lesz egy romantikus filmnek, illetve mekkora egy másmilyennek. Sajnos, ma nem lehet kiszámítani a nézők befogadó készségét. Ez részben köszönhető az amerikai filmeknek, részben a televíziónak. De ismételteb azt kell mondanom, örülök annak, hogy igény van a filmre. A magyar filmgyártásban is azt bizonyítják az alkotások, hogy a nézők visszatérnek a magyar filmekhez.

 Nazad