SZEGED-PALICS NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL

A XII. Palicsi Nemzetközi Filmfesztiválhoz kapcsolódóan három napon keresztül filmek, koncertek és partik várták az érdeklődőket a szegedi Várkertben.

Tolnai Szabolcs:

Szabolcs Tolnai-- A nemzetközi fesztivál beharangozójának szánt szegedi rendezvény filmes kínálatban az idei palicsi program Fiatal Európai Filmesek szekciójának alkotásai szerepeltek szegedi alkotók munkáival kiegészítve, de már nem a Palicsi-tó partján, hanem a Tisza folyó mellett. A fesztivált Erdélyi Ágnes, a szegedi Képszínház Alapítvány elnökasszonya, Dejan Zvekić, a szabadkai Szabadegyetem ügyvezető igazgatója, és Petar Mitrić, a Fiatal Európai Filmesek program szelektora nyitotta meg. A Képszínház Alapítvány az idei rendezvény költségeit teljes mértékben a saját zsebéből állta. Talán már ebből is látszik, hogy nagy az akarat és igény erre az együttműködésre. A szegedi helyszínek között szerepelhetne a Belvárosi mozi – ami véleményem szerint a legszebb magyarországi mozi is egyben -, a Móra Ferenc Múzeum és mások. Az említett épületek illetékesei nagyon meg is örültek ennek a kezdeményezésnek. Amíg Palicson az Új magyar filmek válogatását nézhetné meg a közönség, addig a szegedieknek az Új szerb filmekből vetítenének néhányat. Végeredményben a fesztivál programja megegyezne, azaz ugyanazokat a filmeket láthatja majd mindkét régió egy nap eltéréssel. A fesztiváltanács fele-fele arányban lesz szerb és magyar, de az igazgató továbbra is palicsi részről lenne. A cél természetesen az, hogy minél több szegedi eljöjjön Palicsra és fordítva. Emellett érdekes ötletek is felmerültek már, mint egy fesztiválrádió működtetése, ahol talán a filmzenékből is szemezgethetnénk, közelebb hozva azokat a nézőkhöz, valamint egymásnak üzenhetnének az emberek.

 Nazad